Radnai Klára
Konyhai kisegítő
2015 November

 
Sziasztok!
 

Radnai Klára Konyhai kisegítőEgy ismerősöm ajánlotta a Karrier Trainer-t. Attila és Zoltán nagyon segítőkész volt, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Ennek nagyon örültem, mert a nyelvtudásom egyenlő volt a nullával, így nagy szükségem volt a segítségükre. Már az első beszélgetésünk alkalmával kiderült számomra, hogy ez egy rendkívül korrekt, megbízható csapat, akik valóban mindent megtesznek, hogy sikerüljön állást találni. Mindig mindent megbeszéltünk, közösen döntöttünk mindenben. Teljesen rájuk bíztam magam, és egyáltalán nem bántam meg. Nekik köszönhetem, hogy már az első nap megtaláltam a számomra megfelelő munkahelyet, ahol azóta is dolgozom. A pályázat elindítása után már az első napon rengeteg visszajelzés érkezett, több pozitív ajánlattal együtt. Csak kapkodtam a fejem, hihetetlen volt számomra, erre egyáltalán nem számítottam. A Karrier Trainer segítségével kiválasztottuk azt, amelyik minden szempontból megfelelő volt nekem. Igazán profikra bíztam magam, mert bár nem tudom, milyen a többi munkahely, ez az első külföldi állásom, de számomra a legjobbat sikerült megtalálni. Németországban egy gyönyörű szállodában dolgozom konyhai kisegítőként. Szállás, ellátás biztosítva van, ami azt jelenti, hogy a szállodában lakom, egy nagyon szép szobában, amit senkivel sem kell megosztanom, és azt eszem, iszom, amit akarok. A főnökök rendkívül kedvesek, és segítőkészek, mindenki mosolyog, és ami a legnagyobb pozitív csalódás, hogy türelmesek, és tanítanak beszélni. 4 hónapja vagyok itt, ezalatt az idő alatt
rengeteget tanultam. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, heti 2 alkalommal iskolába is járok. Mindezt azért írtam le, mert nagyon sok rosszat hallok a kinti munkákkal kapcsolatban, és szerettem volna megosztani veletek az én rendkívül pozitív tapasztalatomat. Nagyon sok kitartásra, pozitív hozzáállásra, és egy profi csapat segítségére van a legnagyobb szükség, hogy sikerüljön.

 

Attila és Zoltán, még egyszer nagyon köszönöm a segítségeteket!

Nagyon hálás vagyok, nélkületek biztos, hogy nem sikerült volna!

 

Részlet Klára levelezéséből ...

 

Radnai Klára Konyhai kisegítő levelezése 2015 November

f