Mosogató

Külföldi mosogató állás

Szállodákba, kisebb hotelekbe szinte mindig keresnek mosogatókat, hiszen ez az a terület, ahol gyakorlatilag végeláthatatlan feladatok várják a munkavállalókat. Az elvégzendő munka mennyiségétől azonban nem kell elsőre megijedni, hiszen a sok esetben több száz edény, tányér elmosásához ma már korszerű, nagy hatékonysággal működő mosogatógépek állnak rendelkezésre.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a mosogató feladatköre kimerülne a mosogatógépek ki-, és bepakolásában, hiszen a maradékokat el kell takarítani, és bizony akad szép számmal olyan koszos edény is, amelyeket sürgősen, kézzel kell tisztává varázsolni. Alapvetően elkülönítjük egymástól a nagy hoteleket, amelyek éttermeiben tíz, vagy ennél több fő is tevékenykedik, és a kisebb, maximum 50-60 főre főző éttermeket. Nyilvánvaló, hogy a nagy szállodaláncokban a konyhára mekkora szerep hárul, hiszen akár 200 főre is el kell készíteni a reggelit, az ebédet és a vacsorát, ha pedig rendezvény van, vagy legalább négy-ötfogásos vacsora készül, akkor kiszámolható, hogy vendégenként mennyi koszos edénnyel jár a dolog.

Ahhoz, hogy a szakácsok rendes ütemben tudják végezni dolgukat, nélkülözhetetlenek a folyamatosan rendelkezésre álló tiszta edények, serpenyők. Bár a mosogatási feladatok ugyanúgy elintézésre várnak egy kisebb kapacitással működő étterem, hotel esetében is, de ekkor jóval több idő marad a kommunikációra, és a munka sem feltétlen monoton ütemben történik. Kezdő munkavállalóknak kifejezetten ajánlottak az úgynevezett buszos hotelek, ahol lehetőség nyílik a konyhai munka során az idegen nyelven történő beszélgetésre, és a szakácsoktól is sok mindent el lehet lesni, s ezt a tudást a későbbiekben akár előmenetel céljából hasznosítani.