Fekete Mária

Felszolgáló

Sebestyén Balázs

Felszolgáló

 

Kedves Álláskeresők !

 

Első sorban szeretnénk köszönetet mondani Attilának és Zoltánnak a sok segítségért és támogatásért, amit tőlük kaptunk a pályáztatásunk alatt. 2014 Novemberében kerestük meg őket először, de mivel a magyarországi munkahelyünkön csak január végén tudtunk felmondani, ezért egy kicsit „jegeltük” a külföldi munkakeresést.

Január közepén újra felvettük a kapcsolatot velük és gyorsan el is dőlt, hogy a „Páros csomagot” fogjuk választani. Számunkra elsődleges célpont Svájc volt és 4 napon belül jött is a páros ajánlat, ahova egy hetes próbamunkára hívtak minket. Ezt elfogadtuk és elindultunk. Sajnos nem ez a svájci munkahely volt nekünk megírva, így az egy hetes próbahét után elköszöntünk egymástól. Szerencsére ismét jött egy svájci ajánlat ahova mehettünk bemutatkozni.

A személyes interjú nagyon jól sikerült, még aznap aláírtuk a szerződést, így május elején ott kezdjük a nyári szezont. Mindeközben a pályáztatásunk folyt tovább, nagyon sok ajánlatot és telefonhívást kaptunk Németországból és Ausztriából is. Mivel nekünk vésztartalékok voltak ezek az országok, így nagyon sok lehetőséget köszönettel visszautasítottunk. Most pedig várjuk az április végét, amikor is újra indulhatunk Svájcba!

Üdvözlettel,

Fekete Mária, Sebestyén Balázs

 

 

Levelező felület

 Képvágás Mária és Balázs levelező felületéről….

Fekete Mária Felszolgáló Sebestyén Balázs Felszolgáló levelezése