Varsányi Edina

Szobalány

Banský Ferenc

Konyhasegéd

2015 Augusztus

 

Sziasztok!

Párommal még tavasszal eldöntöttük, hogy szeretnénk kimenni külföldre dolgozni, szeretnénk Varsányi_Edina_Szobalány_Bansky_Ferenc_Konyhasegédtapasztalatokat szerezni és nyelvet tanulni. Sokat keresgéltünk, érdeklődtünk, de semmire nem akadtunk, mivel nyelvtudás nélkül akartunk nekiindulni . Később eszembe jutott a Karrier Trainer csapat, akikről már régebben hallottam. Körülnéztem a honlapjukon és megtetszett. Fel is vettem a kapcsolatot velük, segítőkészen álltak rendelkezésünkre. Minden információval elláttak.
Augusztus 18-án elkészült a pályázati anyagunk amit tökéletesen elkészített Zoltán és Attila, utána indítottuk is a pályázatot. Nagyon örültünk, mert már aznap nem kevés email-t kaptunk, olyanokat is amikben érdeklődtek irántunk. Legnagyobb örömünkre augusztus 20-án meg is kaptuk a konkrét ajánlatot, amit el is fogadtunk. Szeptember 1-én már kezdünk is Németországban. Zoltán és Attila mindig segítségünkre van, mindenben segítenek. Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik.

Ha a jövőben bármikor szeretnénk munkát keresni külföldön, csakis hozzájuk fordulnánk.

Köszönettel Feri és Edina

 

 
Részlet Edina és Ferenc levelezéséből ...

Varsányi_Edina_Szobalány_Bansky_Ferenc_Konyhasegéd_Levelezése