Takács Balázs

Konyhai kisegítő

Mosogató

26 Éves

 

Sziasztok!

 

Szeretném bemutatni néhány sorban, hogy jutottam ausztriai álláshoz gyakorlatilag két nap alatt. 2010-ben szereztem diplomát egy főiskolán, mely után nagy motivációval kezdtem munkahelyet keresni. Mindhiába… 2012-ben egy kisegítői álláshoz jutottam, de már ekkor tudtam, hogy nem szeretnék sokáig Magyarországon maradni.
Egy kedves ismerősömtől hallottam a Karrier Trainer nevű cégről, nem vártam sokáig, felvettem velük a kapcsolatot. Rövid bemutatkozás, beszélgetés után feltűnt, hogy valóban odafigyelnek az ügyfelekre, készségesen válaszolnak minden kérdésre, rengeteg tanácsot adnak, nem hagyják magára az embert, tényleg segítenek.

 

(Korábban már próbálkoztam munkaközvetítővel, annyit mondtak, hogy sokan szeretnének kijutni, de nem tudnak mindenkinek segíteni.) A német nyelv nem volt ismeretlen számomra mivel a diploma miatt középfokú nyelv vizsgát kellett tennem. De ebben is segítettek, felkészítettek hogy mire kell odafigyelni, mi várható egy ilyen beszélgetés során. November közepén, egy csütörtöki délutánon kezdtek el pályáztatni, másnap estére már túl voltam egy telefonos interjún, de még nem született végleges döntés a leendő munkáltatómmal.

 

Következő nap újabb ajánlat jött, mely kedvezőbb feltételeket biztosított, így megegyezés született. Néhány nappal később elküldte leendő munkáltatóm emailben a szerződést, melyet aláírtam és visszaküldtem. Szezonmunkát kaptam, december 19-én kezdek. Innen csak rajtam múlik, mennyire leszek sikeres. Mindent megteszek annak érdekében, hogy elégedettek legyenek velem.
A Karrier Trainernek, Attilának és Zoltánnak mindent köszönök, remélem sok olyan ügyfelük lesz, akik hasonlóan gyorsan tudnak munkához jutni.
Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, bátran, bizalommal forduljatok hozzájuk.

 

 

 

Takács Balázs

 

Levelező felület

A képvágásokon Balázs levelezése, több állásajánlat, valamint az elfogadott munkahely megerősítő válaszlevele láthatók.