Bella Zsolt

Házmester-Mosogató

38 éves

Sziasztok!

 

Én már 8 hónapot dolgoztam Ausztriában, de váltani szerettem volna. Hazajöttem kicsit pihenni Magyarországra, és hogy átgondoljam mi is legyen az új cél. Nekem már régóta szimpatikus volt Svájc és Olaszország északi része, Dél-Tirol. Elkezdtem hát saját magam munkát keresni, de rá kellett jönnöm, hogy segítség nélkül most sem fog menni. Korábbi ismeretség alapján jutottam el a Karrier Trainer nevű céghez, akiket egyébként megalakulásuk óta figyelemmel kísérek.

 

Sok mindent hallottam róluk, de én úgy gondolom, hogy a biztos mindig az, amit saját magam tapasztalok. A referenciáik között két ismerőst találtam, így felvettem velük a kapcsolatot. Ők a Karrier Trainer segítségével jutottak ki és a mai napig kint dolgoznak. A cég munkájával, megbízhatóságával, pontosságával kapcsolatban csak pozitív tapasztalatot hallottam, így ezek után nyugodt szívvel kerestem őket. Először átbeszéltük közösen, hogy milyen munkák jöhetnek szóba és a végén letesztelték a német tudásomat. Ettől nem kell megijedni, de sajnos nyelvtudás nélkül külföldön se fognak alkalmazni, legalább az utasításokat meg kell érteni!

 

Ezek után közösen összeállítottuk a profi pályázati anyagomat és eljött a nagy nap, amikor elkezdtük a pályázati anyagom kiküldését Svájcba és Dél-Tirolba.
Sajnos azt tudomásul kellett venni, hogy a nyári szezon vége van és ez nem a legjobb időszak munkakeresésre.
De pár nap múlva megjött a megfelelő ajánlat, amit több levélváltás követett és egy telefonos beszélgetés. Ez egy éves állás Zürichtől kb. 40 km-re egy hotelben. Szeptember 11-én utazom ki és másnap kezdem a munkát. Közben jött még több állásajánlat az egyiket már le is fixáltuk hátha az első nem lesz jó. A válaszokat mindig átbeszéltük, Attila és Zoltán mindig készségesen a rendelkezésemre álltak. Zoltánnak nagy tapasztalata van, mivel 10 évet dolgozott külföldön és voltak olyan dolgok amiben kikértem a tanácsát. Mindenben segítettek és maximálisan korrekt módon mellettem álltam a munkakeresés végéig.

 

Ezúton szeretném nekik megköszönni a sok segítséget és a korrekt hozzáállást!
Mindenkinek csak ajánlani tudom őket!!!
Nemsokára jelentkezem és leírom egy munkanapomat és küldök képeket a munkahelyi körülményekről.

 

Sok sikert a további munkához és köszönök mindent!

Üdv: Bella Zsolt

 

Levelező felület

 

Zsoltnak 650db válaszlevele érkezett. A képvágásokon munkaajánlatai, valamint az egyik munkaadó megerősítő válaszlevele látható.