Lukács Kármen

Recepciós

Felszolgáló

32 Éves

 

 

Kármen pályázata 2013.11.27.-én a kora esti órákban indult. Több mint 500 válaszlevele és nagyon sok telefonhívása érkezett. 2013.11.28.-án érkezett a számára legmegfelelőbb, legszimpatikusabb ajánlat amit másnap a feltételek pontosítása után elfogadott. A többi ajánlatot ezután udvariasan megköszönte és lemondta. Munkahelyére december 12.-én utazik. Sok sikert kívánunk!

Kármen értékelése:

Kedves Munkakeresők!

Lukács Kármen vagyok, engedjétek meg, hogy bemutassam a Karrier Trainer munkáját, illetve hogy nekem milyen lelkiismeretes munkával segítettek az álláskeresésben. Mivel unokatestvérem tudta, hogy külföldön szeretnék dolgozni, javasolta, hogy vegyem fel a céggel a kapcsolatot. Korábban dolgoztam már Ausztriában, most egy kicsit távolabbra vágytam, és merészebb döntést hoztam az ország kiválasztásának tekintetében.

Ezúttal Svájcba jelentkeztem, november 27-én kezdtük el a pályáztatásomat, és 24 órán belül megkaptam a számomra legmegfelelőbb ajánlatot. December 12-én egy hotelben kezdek recepciós és felszolgáló munkakörben. Több kiváló ajánlatot is kaptam, ami nagyban megnehezítette a döntésemet. Választásom végül egy előrelépési lehetőséggel kecsegtető hotelre esett. Remélem jó volt a megérzésem és jól döntöttem! A Karrier Trainer-nek ezúton is szeretném megköszönni, hogy az általam választott országban megálmodott munkavállalást valóra váltották!

Levelező felület

Az alábbi képvágásokon Lukács Kármen recepciós, felszolgáló levelező felülete, valamint az elfogadott svájci munkahely ajánlata láthatók!