Szász Irén
Szobalány
Szász Béla
Konyhai kisegítő

Sziasztok!

Egy kedves ismerősünk, Csapó Mária, ajánlotta a Karrier Trainer csapatát. Hosszas önálló munkakeresés után rájöttünk, hogy nem egyszerű szezon közepén munkát találni egy idegen országban és úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot a fiúkkal. Első lépésként átbeszéltük az eddigi munka tapasztalatainkat, felvázoltuk az elvárásainkat, kérdéseket tettünk fel, ők meg részletesen válaszoltak és elmondták milyen esélyeink vannak. Ezután úgy döntöttünk, hogy megrendeljük a „Páros-csomagot”. Átküldtük az önéletrajzainkat és az ajánlólevelünket, ők átnézték, megírták a pályázati anyagunkat, majd miután azt mi is elfogadtuk, elindították a pályáztatásunkat. Zoltán és Attila segítőkészek, alaposak voltak, információkkal és tanácsokkal láttak el a munkával kapcsolatban, folyamatosan a segítségünkre voltak Skype-on.
Már első nap érkezett pozitív ajánlat e-mailben és telefonon, második nap már el is döntöttük, a fiúk tanácsainak köszönhetően, hogy melyik lenne a nekünk legmegfelelőbb hely. Így, kevesebb mint egy hét elteltével már el is indultunk új munkahelyünkre Ausztriába.. Attila és Zoltán nagyszerű, lelkiismeretes munkát végeztek.
Mindenkinek őszintén és bátran ajánljuk a Karrier Trainer csapatát!

Irén és Béla

Levelező felület

Részlet Szászék levelezéséből….

a nagyításhoz kattints a képre..